Milyennek látom magam? Amikor súlyproblémákról, elhízásról beszélünk, általában a nők kampányszerű fogyókúrája jut eszünkbe, holott érdemes odafigyelni a lelki hátterére is. Mintegy társadalmilag rögzült sztereotípiaként jelenik meg a szemünk előtt a nők súlyfelesleggel való küzdelme. Azonban ideje arról is beszélni, hogy ez, illetve más evés- és testképzavarok a férfiakat is érintenek, habár erről kevesebb...
Szerző: LevaiAgi
Megtévesztő viselkedés Hová lett az a gondolatolvasó, rajongásig szeretni tudó férfi? Az ápolt, jól öltözött, jó modorú partner, akit kezdetekben megismertem? Ezt is kérdezhetik azok a nők, akik azzal szembesülnek, hogy milyen mélységeket élnek át hosszú ideje egykori szerelmük mellett. A férfiak körében gyakoribb az a személyiségzavar, ami először nem látható, miközben épp ez a...
A mese szerepe A mese fontosságáról egyre gyakrabban szót ejtünk, beszélünk a szülőknek és a gyerekekkel foglalkozó pedagógusoknak arról, hogy mikor és mit kapjanak meseélményként a gyermekek. Nem véletlenül fektetünk sok hangsúlyt erre, hiszen nagy hatással van a személyiség fejlődésre. Az akkor még nyitott, befogadó lélek mindent elraktároz, ami – nem is gondolnánk -, később...
A távolból segíteni A skype konzultáció egyre gyakrabban felmerülő igény, ezért fontosnak tartom, hogy elérhető legyen ez a lehetőség. Mit érdemes tudni róla? Nem tudja pontosan azt nyújtani, mint amit a személyes térben történő beszélgetés, ugyanakkor vannak olyan szituációk, akár élethelyzetek, amikor ez válik a legjobb megoldásnak. Ilyen például egy olyan anyuka helyzete, amikor otthon...
Kapcsolatépítő hétvége Szeretne egy hétvégét úgy eltölteni a párjával, hogy közben a kapcsolatukat építik? Egyetlen hétvége, és minőségibb párkapcsolatban élhetnek tovább. Hasznos előadások, érdekes gyakorlatok és egyéb módszerek által válnak alkalmassá arra, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz. Dr. Sue Johnson, a program megalkotója így ír: „Mindannyian átéljük kapcsolatainkban a közeledés és távolodás drámáját. Most már érteni...
Ami örökké nyomot hagyhat Ne bánts! Hangzik el olykor segítséghívásként a gyerekhangon, de sokkal gyakrabban csak némán, legbelül, fájdalmasan, hogy senki ne lássa, ne hallja. A szégyen, ami hozzátapad, soha nem a gyermek szégyene. Mégis ő viseli, akár feldolgozatlan traumaként felnőttként, egész életén át. A gyermekkori bántalmazás legsúlyosabb formája az, ha családon belül történik. Azok...