A serdülőkor az ún. pszichoszexuális fejlődés befejező szakasza: újraszerveződik az identitás, megváltozik a kamasz saját testéhez és a környezetéhez való viszonya, megtörténik a szexuális szerep beépítése a személyiségbe. Előtérbe kerül az igazságérzet, megindul a leválás a szülőkről, fontossá válik a kortárscsoporthoz való tartozás.
Éppen ezért a kamasz mániákusan keresi igazát.
Képes napról-napra közelharcot vívni egyik szülőjével, miután másnap egy másik felnőttel éppen a tegnap tagadott érvekkel bizonyít. Mindemellett szeretné megőrizni belső világát, s ha faggatják, hazudik. Ha visszatérően arról kérdezzük, mivel töltötte a délutánt – még ha nem is történt jelentős esemény – nem mondja el, hogy ne láthassanak bele féltett saját világába.
Magától valószínűleg szívesen elmondaná, ha kap elég időt, és nem unszolják folyamatosan.
Mit lehet lenni a szülőnek? Rendelkezésre állnia, és kibírnia önmagát kereső gyermekét. Nyitottan és türelmesen készen állni arra, hogy a fiatal önmagától elmond valamit. Megállni, hogy nem kérdezzük a részleteket, nem kíváncsiskodunk, nem bíráljuk minden cselekedetét és barátját még akkor sem, ha szülői szemmel nem hozzá valónak tartjuk az éppen az aktuális szerelmet.
Ahelyett, hogy tiltjuk a „kellemetlen” barátoktól ajánljuk fel, hogy jöjjenek el az otthonunkba. Itt tudnak zenét hallgatni és beszélgetni úgy, hogy nem nyitjuk rájuk az ajtót tíz percenként. Mindez a bizalom egyik megnyilvánulási formája. Sokkal megnyugtatóbb tudni, hogy kivel van a gyermekünk, minthogy útnak induljon, és beinduljon a serdülő számára zaklatásként megélt követés a közösségi oldalakon, a telefonálgatás.
A legtöbb esetben nem kell megijedni attól, ha a tinédzser más irányba indul, mint ahogyan azt mi felnőttek gondoljuk.
Normális, ha a szülővel szembeszáll. A túlzott szigor, aminek következtében nincs lehetőség a fokozatos leválásra kerülendő. Csakúgy, mint a túl engedékeny szülői attitűd, ami ugyan meglepően problémamentes leválást eredményez, de annak következtében a kamaszkori konfliktusok kitolódnak.
Sok szülő megrémül attól, ha gyermeke csavarog. Ennek azonban fokozatai vannak. Enyhe formában legtöbbször egy túlfegyelmező, merev környezettel helyezkedik szembe, elkerülve így az iskolát, napközit, vagy a családját. Ilyenkor egyedül vagy csoportosan barangol szórakozás céljából.
Amikor úgy tűnik, reális ok nélkül több napon át tartó, és ismétlődő csavargásról van szó, akkor annak hátterében érzelmi-indulati feszültségek állhatnak, melyekhez szorongások, komolyabb esetben agresszió is társulhat. Ekkor érdemes szakember segítségét kérni éppen úgy, mint a súlyos traumát elszenvedett gyermekek esetében bekövetkező szökésnél, kóborlásnál.
Őszintén fel kell vállalni a szülőnek, ha aggódik, ha félti gyermekét.
Ebből érezni fogja, hogy otthon mindig hazavárják. Érdemes mellőzni a számon kérő, kioktató hangnemet, a pofonokat, a megszégyenítést, amelyek súlyosan károsíthatják a kamasz kialakulóban lévő én-határait, és romba dönthetik a szülő-gyerek bizalmi kapcsolatát.
A nyílt kommunikáció, a szülői hitelesség, az érzelmek őszinte megélése segítik a családi egyensúly megtartását.